Települési hírek

Gyula – Átadták a gyulai virágosítási, környezetszépítő versenyek díjait – galériával

Megtartották a Virágos Gyuláért 2024 városi virágosítási és környezetszépítési verseny, A legszebb konyhakertek – Magyarország legszebb konyhakertjei országos program és az idén először megrendezett Madáretető- és Odúkészítő Verseny gyulai díjátadóját szerdán délután a gyulai városháza dísztermében. A virágosítási verseny, ahogy a környezetszépítés érdekében végzett munka komoly múltra tekint vissza a városban.

Dr. Görgényi Ernő, Gyula polgármestere a virágosítási versenyek, illetve a megmérettetések díjátadóján elmondta, az alkalmazkodás a jelen kor kulcsfogalmává vált.

virágosítási verseny, díjátadó, Dr. Görgényi Ernő
Dr. Görgényi Ernő köszöntötte a virágosítási verseny győzteseit. Fotó: Bencsik Ádám

– Szemmel látható, ahogyan környezetünk változik, és ezt kerttulajdonosként is kénytelenek vagyunk megtapasztalni. Emberemlékezet óta a legmelegebb nyáron vagyunk túl, mely kertjeinket is igencsak megviselte, a kertészeket pedig komoly kihívás elé állította – hangsúlyozta. – El kell fogadjuk, a változás elkerülhetetlen, ha pedig ezt felismerjük, akkor cselekednünk kell. Egyszerű álampolgárokként nyilván vannak dolgok, amire kevés ráhatásunk van. Nem rajtunk fog múlni a kormányok klímapolitikája, ahogyan a multinacionális vállalatok károsanyag- kibocsátását sem nagyon tudjuk érdemben befolyásolni, viszont a szűkebb környezetünkben rengeteget tehetünk.

Virágosítási verseny: nagyon aktív a lakosság

Kiemelte, oda kell figyelni a vízgazdálkodásra, a zöldfelületek gondozására és fejlesztésére.

– Ezzel önkormányzatunk is tisztában van. Ezért is telepítünk erdőket a város körül, ezért gondozzuk parkjainkat, óvjuk, nevelgetjük növényeinket, ezért ültetünk el évente átlagosan 200 fát településünkön, és ezért indítunk olyan új programokat, melyekbe a város lakosságát is bevonjuk. A legújabb ezek közül a tavaly meghirdetett Gyümölcsfát a portára, díszfát az utcára program, melynek célja a lakosság ösztönzése az új fák telepítésére és hosszú távú, azaz legalább 3 évig tartó gondozására, álljanak azok akár saját kertjeikben, akár városunk utcáin – tette hozzá a verseny eredményhirdetésén. – A vártnál is nagyobb volt az érdeklődés: június végéig ugyanis 252 gyümölcsfát igényeltek a város polgárai – azaz idén ősszel 252 porta lesz zöldebb és gazdagabb. Emellett díszfából is közel 200 kerül majd az utcákra, köszönhetően a lakóközösségeknek. Összességében, ha csak a közterületeket vesszük figyelembe megduplázódik Gyulán az egy esztendő alatt elültetett fák száma.

Madáretető- és odúkészítő verseny is indult

Kitért arra, hogy idén egy új, edukációs célzatú verseny is elindult. A Gyulai Hagyományőrző Gazda- és Kertbarátkör által meghirdetett madáretető- és odúkészítő versenyt, Pomázi Ferenc elnök ötlete alapján rendeztük meg, a felhívás a városi óvodásokat és általános iskolák alsó és felső tagozatos diákjait célozta meg. A három kategóriában összesen 21 pályamű érkezett be, melyeket a városháza dísztermében helyeztek el. A kezdeményezés célja, hogy a lakosság körében felhívják a figyelmet a madarakról való gondoskodásra, emellett jó gyakorlatokat mutassanak és adjanak át a fiatalabb generációknak. Az ország különböző pontjáról, az ipartestületeken keresztül más települések is érdeklődtek a program iránt.

– A kezdeményezések azonban vajmi keveset érnének a gyulai polgárok példamutató hozzáállása nélkül – emelte ki.

Az eredmények

Virágos előkert:

  1. helyezett: Szakadáti János
  2. helyezett: Szabó Györgyné
  3. helyezett: Hortobágyi Istvánné

Virágos ablak és balkon:

  1. helyezett: Szabó Mária Melinda
  2. helyezett: Varga Tivadar
  3. helyezett: Fábián Ferencné

Virágos közterület:

  1. helyezett: Hetednapi Adventista Szeretetotthon
  2. helyezett: Szabóné Juhász Edit
  3. helyezett: Merza Ibolya

Virágos intézmény és vendéglátóhely:

  1. helyezett: id. Christián László Városi Sporttelep
  2. helyezett: GYVEO Tagintézménye Galbácskerti Óvoda
  3. helyezett: GYVEO Tagintézménye Ewoldt Elíz Óvoda

Különdíjak:

Podhraczky Andrea

Kis Rudolfné

Nagy Mihály Jánosné

Domokos Arnold

A Gyulai Városszépítő és Környezetvédő Egyesület különdíja: Varga Lászlóné, Takács Józsefné

„A legszebb konyhakertek – Magyarország legszebb konyhakertjei 2024”

Mini kategória, 50 m2 alatti kert:

  1. helyezett: Bukor Ágnes
  2. helyezett: Simonfalviné Enyedi Erika
  3. helyezett: Herczeg János és Nyikora Andrea

Normál kategória, 50 m2 feletti kert:

  1. helyezett: Darók Gabriella
  2. helyezett: Gózné Emenet Erzsébet

Zártkert 1. – Zöldséges kert kategória:

  1. helyezett: Schriffert András

A kategóriában elismerő oklevelet vehet át Sajti Balázs és Sajti Benett.

Zártkert 2. – Gyümölcsös kert kategória:

  1. helyezett: Nyikora Péter
  2. helyezett: Papp Zsolt

Zártkert 3. – Vegyes (gyümölcsös és zöldséges) kert kategória:

  1. helyezett: Szabó László
  2. helyezett: Balogh Imréné
  3. helyezett: Illés Olivér

Közösségi kert kategória:

  1. helyezett: Gyula Város Egyesített Óvodája Tagintézménye Máriafalvai Óvoda
  2. helyezett: Boldog Apor Vilmos Katolikus Óvoda
  3. helyezett: Gyula Város Egyesített Óvodája Tagintézménye Mágocsi Úti Óvoda,

A Közösségi kert kategóriában elismerő oklevelet vehet át:

Gyulai Dürer Albert Általános Iskola Bay Zoltán Általános Iskola

Gyula Város Egyesített Óvodája Tagintézménye Béke Sugárúti óvoda

Különdíjak:

A Gyulai Gazda és Polgári Egyesület külterületi különdíja: Gombkötő István

A Hagyományőrző Gazda- és Kertbarátkör „Belterületi különdíja: Tárnok Barbara

A Hagyományőrző Gazda- és Kertbarátkör elnöki elismerését kapta a Fenntartható Vegyszermentes Ökoszisztémákér Alapítvány.

A Wenckheim Krisztina Városfejlesztési és Környezetvédelmi Közalapítvány különdíja

Ifjúsági kategória, „Az év ifjú konyhakertésze” díj: Domokos Alina

A „Legszebb konyhakertek” zsűrijének döntése alapján „Ötletes konyhakertért különdíjat Nagy Ferencné vehette át.

A Gyulai Hagyományőrző Gazda- és Kertbarát Kör Életműdíját Gúti Sándorné Julika kapta

„A legszebb konyhakertek” – Magyarország legszebb konyhakertjei program gyulai kertjeinek zsűrizéséért és Gyula Város környezetének szépítéséért elismerésben részesült Pomázi Ferenc és Werner György.

„A legszebb konyhakertek” gyulai versenyének szakszerű zsűrizésében való tevékenykedéséért elismerésben részsült Mészáros Ilona, Pintér Lászlóné és Rozsos Sándorné.

„A legszebb konyhakertek” országos program 2024. évi gyulai versenyének megszervezéséért és lebonyolításáért és Gyula város népszerűsítéséért elismerésben részesült Hajnal Edit.

Madáretető és Odúkészítő Verseny

A verseny Innovációs különdíját Rus-Gal Evelin kapta.

A Madáretető és Odúkészítő verseny díjazottjai óvodai csapat kategóriában:

1. helyezett: Gyula Város Egyesített Óvodája Tagintézménye

Mágocs Úti Óvoda Cica csoportja

2. helyezett: Gyula Város Egyesített Óvodája Tagintézménye Törökzugi Óvoda

3. helyezett: Németvárosi Óvoda Margaréta csoportja

A Madáretető és Odúkészítő verseny díjazottjai általános iskola alsó tagozatos diák kategóriában:

1. helyezett: Kokavecz Attila

2. helyezett: Domokos Arnold

3. helyezett: Hack Zsombor

A Madáretető és Odúkészítő verseny díjazottjai általános iskola felső tagozatos diák kategóriában:

1. helyezett: Balogh Bianka

2. helyezett: Dani Letícia

3. helyezett: Szilágyi Andrea

A zsűri elismerése:

A Gyulai Hagyományőrző Gazda- és Kertbarátkör által meghirdetett 2024. évi Madáretető és Odúkészítő versenyének zsűrijében végzett lelkiismeretes, kiemelkedő szakmai munkájáért elismerésben részesül Széll János, Mészáros Ilona, Zatykó Károly és Werner György.

Forrás: https://www.beol.hu/helyi-kozelet/2024/10/viragositasi-verseny-gyula

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük